Általad
Pusztaságom elzengett vihar,
fájdalmam a sziklába zárt zaj,
tanyám sok esztendős néma csend,
barlangomba, nyelt sugár dermed.
Lelkem páncélzata kőkemény,
fél álarcom csak a költemény,
mosolyra mint rózsabimbó pattan,
lelkem rügyecskéje gondolatban.
A szívem harcai titokban,
összeomlanak karodban,
s a bennem feszülő förgeteg,
tőled, egy szikkadó permeteg.
Magányos vagyok mégsem árva,
harcomat szelíd dalod zárja,
zengő hangod húz s megyek veled,
bennem, benned, általad, s csak neked.
Novák László © 2014-12-09