És megindultanak a hegyek,
feltekergőztek az utak –
bűneim elém siettek,
homlokomról veríték fakadt,
az egek hídja rám szakadt,
esők eredtek majd apadtak,
mesék-mítoszok dagadtak, s
mint kovász, lettek érzéseim –
és eldöndült a föld léptem alatt,
arcomon vércsík szivárgott,
vágyott jövőm eltűnt mindörökre
és eltévedt reszketeg hangom ---
Nem voltam én már senki sem,
tetszhalott csupán, s mint az apám,
ki enyhet-nyugtot remélt ---
És akkor fiam szempilláját néztem,
félteni kezdtem és szeretni:
egyetlen élhető kincsem!
És vágytam volna megpihenni, -
tudtam, kapott virág nem hoz gyümölcsöt,
de a gesztus nyelvén kifejez ezt-azt.
Megtermi rejtett hitem: Gyermeket érlelj!
Ha sorsára idején rásüt a Nap,
Istennek hisz, s lesz ő is Isten,
a fogalom tartalmát megtapasz
-talandja: Nagyanya lesz anyja.
S én? –(a háttérből): Nagyapa!