Vonatra szálltam a tavaszi szélben,
A semmiből indult e nincstelen járat,
Nem tudom merre tart velem éppen,
A semmin túl tán annyi se vár majd,
Hosszú az utam és fáraszt,
Egy régi kép kezembe akad,
Az ablakon túli rohanó fákat,
És egy képet nézek rólad,
Egy percre aztán elnyom az álom,
A képzelet szárnyain messzire visz,
Saját magam is a képen találom,
S ott vagy mellettem te is,
De ennyi csak, itt vége lett,
A vonat nagyot fékezett,
Nyitott szemmel nézegetem,
Mosolyodat a képemen,
Egy kicsit mégis láttam a fényt,
Lelkem egykori izzó tüzét,
Semmiből hozta el a reményt,
A semmibe, hol sosem volt elég,
Hisz akihez a szív dalolt,
Egy fényképről válaszolt,
S amiről az álom szólt,
Az örök remény tüze volt,
Az érzések felnőttek,
És boldoggá teszik majd,
Amíg még ejt könnyet,
Az a szeretnivaló arc.