Chopin
Írta: Gabucc Dátum: Február 26 2016 12:08:23
V
A kávéház asztalához kissé sápadt arccal ült le
a huszonéves zeneművész kedvese kezét fogva.
- Megbocsásson…Ezt a művet egy művész-barátom küldte -
Húzta ki a borítékból – s asztalt ért egy halom kotta
Teljes hír
A kávéház asztalához kissé sápadt arccal ült le
a huszonéves zeneművész kedvese kezét fogva.
- Megbocsásson…Ezt a művet egy művész-barátom küldte -
Húzta ki a borítékból – s asztalt ért egy halom kotta
Otthon fogom csak átnézni – suttogta e sovány ember
S a lányra emelte szomorú szemét, majd megkérdezte:
- Beszélgethetünk…? Végighallgatna engem, most az egyszer?
Egy bólintás volt a válsz és csendben leszállt az este.
Egymás szavába vágva beszélgettek és teát ittak,
Majd a fiatalember udvariasan ételt rendelt.
Kettesben a kávéházban - az idő csak haladt: tik-tak…
Frédéric ellenségnek tekintette a másnap-reggelt.
Arrébb tolta volna, hogyha rajta múlik – több órával,
Éjjel fél kettőkor fölkelt az asztaltól szíve hölgye:
- Mennem kell, Ön is jöjjön! Chopin úgy érezte: zsoltárt hall,
Lelke hosszú idő után végre nem lett összetörve.
Maria Wodzinskát örömmel kísérte haza éjjel,
Párizs a boldogság szigetévé vált akkor számára.
Készülő zongoraművei megteltek szenvedéllyel,
Érezte: e lányon kívül nincs szüksége senki másra.
Feldübörgött a zongora hajnalban albérletében,
Fantáziáit papírra vetve megnyugodott végre.
Későn ébredt tiszta fejjel – ágyát rendbe rakta szépen,
Majd a lépcsőn leballagott s kilépett a déli fényre.
Kemény Gábor, 2016. február 24.