Édesanyámnak volt egy
különleges ruhája,
fenséges darab volt,
de sosem láttam rajta.
Fehér alapon, vakító,
piros pöttyös, szépség.
Pörgős volt az alja,
fodrok díszítették.
Akkor még gyerekként,
ha nem volt odahaza,
hercegnőst játszottam,
rajtam volt a ruha...
Cipőjét felhúztam,
lakkos volt, piros.
Látszott nem hordták,
azt se mondták: tilos.
Hercegnő voltam én,
aki elment a bálba,
én voltam a legszebb,
pörgött anya szoknyája.
Egyszer előbb jött haza,
meglepte a játékom,
ő ugyan csak mosolygott,
de megijedtem nagyon.
Megsimogatott kedvesen,
-játssz csak csillagom...
de vigyázz rá, ha lehet,
hogy el ne szakadjon.
A ruhához fűződik
sok boldog emlékem,
ebben kérte meg a
kezem édesapád nékem.
Azért őrzöm most is,
mert idézi a percet,
ha majd felnőtt leszel,
rájössz mit jelent ez.
Gyerek voltam ugyan,
de elgondolkoztatott,
édesanyám szeme így,
olyan ritkán ragyog.
Ezután már csak néha
vettem fel, vigyázva...
de már másképp pörgött,
anya CSODÁS RUHÁJA.
2014.04
Alkony
Ilona Zagyi Gáborné