Néha oly egyedül érzem itt magam,
Mint aki körül a világ csak rohan,
Elejtett kavicsként süllyedek mélyre,
Egy feneketlen tó végtelenjébe,
Úgy szeretnék megtanulni úszni,
S hinni hogy valaki ki fog majd húzni,
Nem csak az árral tovább sodródni,
S erőtlenül, a semmiben bízni,
Csak merülök mint aki erre született,
Mint kit e föld már rég elfeledett,
De lehet hogy fogalma sem volt rólam,
S hogy ennél több voltam csak én gondoltam,
Hisz talán nekem nem járt csak ennyi,
S kicsiny kavicsként kell örökre veszni,
Nem leszek soha senki igazgyöngye,
S nem lesz ki értem a mélybe merülne.