Árnyas fák alatt röppen tova,
Az elmúlott idő mostoha,
Bár lomha csókot lehel oda,
Nincs ki igazán birtokolja.
Békülő kezét nyújtja sorra,
Bolondok okulnának, noha,
Sétája közben mit sem gondolva,
Tovább libben e röpke óda.
Mondd Te balga, mondd,
Mi lészen neked a gond,
Megvan minden aranyod, s most,
Tán a gyémántod fájlalod?
Ékesebben szól a néma szó,
Hallgasd, s énekeld vele mi a jó,
Béke szálljon elmédre s szívedre hó,
Az a gond, hogy mi ily jó, el nem mondható.