Napfény táncol az ablak hideg üvegén,
mintha az súgná : miattad, neked szökök.
Melengetlek. Rést török a nehéz szürkén.
Érted libbennek szét, sűrűn szőtt függönyök.
Olyan gyöngéd, mint jóleső simogatás.
Ablakot nyitok, csókját bőrömre kérem,
s a beengedett, oly édes cirógatás,
hozzám simul, elcsábít, ölel merészen.
Egészen övé leszek. Pezsdül a vérem,
akarom, kérem. A szenvedély igazi.
Mohón többre vágyom, hogy marad, remélem...
Elbájol a kimondhatatlan valami...
Tavaszi napfény...
Alkony
Ilona Zagyi Gáborné