A pillantásod villámot szórt,
Mégis olyan gyönyörű volt,
Örökre a rabja lettem,
A végzet fényének szemedben,
Elcsábított egy pillanat alatt,
Elgázolt mint egy gyorsvonat,
Igéző szép tekinteted,
Végleg két vállra fektetett,
Nem is értem csak úgy érzem,
Elvesztettem gyengeségem,
Melyet önmagamra szabtam,
Mikor magányomba haltam,
Erőssé is csak te tettél,
Azzal hogy a mindenem lettél,
Van már miért tovább lépnem,
Küzdenem és újra élnem,
Te vagy a cél mi előttem lebeg,
Akiért a végsőkig megyek,
Te vagy aki nélkül senki sem vagyok,
S akivel együtt élni akarok.