H.Gábor Erzsébet
A nők nevében
Tudod te jól, én nem vágyom másra,
csak, hogy a kertünk fel legyen ásva,
s nőjön a fű is - gyönyörű pázsit,
örömmel hívok így ide bárkit -
hadd lássák azt, hogy imádott párom,
teljesít mindent, amire vágyom!
Medence is kell! S amíg én úszom,
nyakamat nagyra, magasra nyújtom,
s csodállak kedves, ahogy az epret
gyöngyöző hűtött pezsgőbe rejted.
Hadd legyek büszke tereád drága -
hűsítő, ízes italra várva!
Aztán a szennyest, hogyha kimostad,
teregesd úgy ki, ahogyan szoktad,
vasalni ráérsz este is, édes,
amíg én régi filmeket nézek.
Hadd legyen időm készülni lassan -
neked lesz szívem, örömöd abban!
S míg az olajban az omlett serceg,
vesd meg az ágyat, s fürödj meg herceg!
Én majd csak nézlek, ahogy terítesz -
nem hagynád úgyse azt, hogy segítsek.
S desszertnek kedves, vágyad, ma égjen,
tomboló vulkán legyen a férjem!
Hol vagy már drága? - régóta várlak,
éjfél is elmúlt, szellemek járnak!
Bújj ide mellém, dobd el a szégyent,
mutasd meg nékem a földi édent!
Mi az, te alszol? Horkolsz a széken?
Mitől vagy fáradt? - ezt nem is értem!
Férfinép! Persze, jó nagy a szájuk,
egész nap egyért csorog a nyáluk,
aztán, ha eljő az édes este,
s hevül a hitves vágyteli teste -
alszanak inkább, szerelem semmi!
Sanyarú sors ma, asszonynak lenni!