Néma táj, sötét ég,
Köd mereng a fákon,
Eltévedt árnyékként,
A pusztaságot járom,
Árvának születtem,
Kihalt világ közepén,
Árvákat neveltem,
A létezés legszélén,
Nem kaptak túl sokat,
Nem is volt nekem sem,
De e kicsiny kis árnyakat,
Testvérként szerettem,
S csavargó lelkük,
Már az ürességet űzi,
Nincs túl sok mindenük,
De tudnak még szeretni.