H.Gábor Erzsébet
Álarcok
Mikor az ember azt mondja; jó,
lehet, hogy mögötte temérdek rossz van -
bújnak a titkok, mint vonó a tokban,
úgy takar leplük, ahogy a hó.
Mosolyod ragyog, akár a Nap,
pedig a szívedben mélyen a gyász ül,
sziklányi terhedtől rettegsz, hogy rád dűl,
emészt a bánat, s oly árva vagy.
Hurcolunk bántást, leplezünk bűnt,
álarcot viselünk, palástot, maszkot,
elrejtünk alattuk százféle vackot,
szürkévé válva fel se tűnünk.
Lépj ki a sorból, mosd le a mázt,
nyílj ki a világnak tárd ki a szíved,
s ahogy az égen a szivárványszínek,
valódi éned, magadat játszd!
Fogadj be mindent, ami nemes,
de adjál is annak, kit kínoz a nincs,
s a lelkedben gazdagon gyűlik a kincs -
emberként élni így érdemes!
Tanulj meg hinni, s nem adni fel -
a világunk csodaszép, miénk a Nap,
de szenved a Földünk a felhők alatt.
Az élet nagy kegy, becsülni kell!
2016.03.11.