H.Gábor Erzsébet
Az árva
Csak gubbaszt az árva, s könnyezve nézi,
ahogy az asszony egy ebet ölel,
ujjával aprócska orrát becézi -
itt állnak mellette egész közel.
Hallja a hízelgő, bársonyos hangot -
az anyja hiánya hasít bele,
s a lelke míg vívja az ismerős harcot,
szívét a fájdalom tölti tele.
Hideg van, fúj a szél, feltámadt, durva -
fázik és éhes is, régen evett,
koldulni jött ma ki ide az útra,
már kérni se tud tán, úgy berekedt.
Az asszony rápillant, nézi a lábát,
cipő sincs rajta - oly piciny, csupasz!
Az egyik kezével kinyit egy táskát,
s a mélyére nyúlva keres, kutat.
A kutyus izgatott, múlnak a percek,
várja a jussát már - hol van a nass?
Megáll egy autó, dudál a herceg -
illatos fánk ma az égi falat.
Kábul az árva, csak éh, amit érez -
tollpihe szállong, egy angyal oson,
szárnyak repítik, s már közel a fényhez
porcukor csillan a fánkszalagon.
2016.03.13.