Barátként búcsúzom
Úgy búcsúzom tőled, mint egy igaz barát,
mert nem sikerült ledöntened szívem erős falát.
Pedig szívem érzi, hogy többet szeretnél,
talán egy másik életben több is lehetnél.
A szívem gúzsba kötve, a lelkem rabláncban,
így élem napjaim, egyedül e világban.
Belülről rág szét,kínoz a fájdalom,
mert akit úgy szeretek, minden nap láthatom.
Igen, minden nap látom s a kezét sem foghatom,
hogy mennyire szeretem, még el sem mondhatom.
Pedig ha a kispárnám beszélhetne veled,
a sok átsírt éjszakát, elsírhatná neked.
Sajnálom, hogy nem lehetsz, mindig csak a második,
pedig érzem hogy a szíved, nem ezután vágyódik.
Sokszor éreztem ám, hogy szíved közeledne,
de elrejtőzött előled, mint ha nem ismerne.
Sokkal többet érdemelsz, ezt hidd el én nekem,
én már belül kiégtem, nem lenne jó velem.
Magányosan élem már utolsó napjaim,
az élet előtt kijátszottam utolsó lapjaim.
A köztünk lévő hidat, inkább felégetem,
mert tovább az életem, így már nem élhetem.
Nincs erőm küzdeni, mert átformált az élet,
sok mindenen átmentem, így semmitől sem félek.
Az életem rabláncát már nem sokáig húzom,
nem bírom már sokáig, de barátként búcsúzom.
S ha szobád mélyén hűvös szél fuj egyszer miattam,
ebből fogod tudni, mikor végleg feladtam.