Végtelen út
Írta: ILLC G3C Dátum: Március 15 2016 09:29:48
M

Az évek aztán megindultak,
Szigorú rendben idomítottak,
Sok sok mindent megértettem,
De a lényeget talán még most sem,
Teljes hír


A végtelenség felé megyek,
Ha a végtelenből megérkezek,
Egyik útról a másikra lépve,
Haladok egyre csak előre,

Már akkor alakult talán így,
Mikor hangom először felsírt,
Oly régen volt hogy születtem,
S anyám karjaiban nevettem,

Az évek aztán megindultak,
Szigorú rendben idomítottak,
Sok sok mindent megértettem,
De a lényeget talán még most sem,

S jön majd nyárra hideg tél,
De nem az a bátor aki nem fél,
Hanem ki a fagytól is reszketve,
Azért is rohan a végtelenbe,

S végül ha a messzeségben,
Úgy nevethetek mint egykor régen,
Tudom jól hogy nem tévedtem,
E végtelen út volt az életem.