A bosszú a harag, kegyetlen börtön ,
Bezárja agyad, egy őrítő ösztön,
Szemed nem lát át a vérszomjad falán,
Nem tudod hol kezdted és hol a határ,
Vele az évek, keserűen telnek,
S mire megérted, felnegyedelnek,
Életed elveszett, magad maradtál,
Nincs több ellenség, se testvér se barát,
Reszkető lábakon az égre felnézel,
De nem felel onnan se ördög se Isten,
Kérdeznéd mért, de a választ is tudod,
S a mennyek kapuját önként eldobod,
Ha majd az életed véget ér egyszer,
S bűnödtől roskadó ágyadban fekszel,
Utolsó könnyeddel őszintén várod,
Hogy véget érjen végre éltető rémálmod,
De nem kelsz fel többé a padlóról soha,
Lelkedre zúdul szent bosszúd pokla,
S tudod már késő , hogy végre megértsed,
A semmiért adtad fel minden emberséged.