Vannak napok
Vannak reggelek –
látom azt az összeszáradt,
foltos, víztől püffedt lábat,
melyen véraláfutások
nyitottak piros virágot;
álomtól ragadt, megtört szeme
vigyáz, amíg körbenézek;
látom vízben a fogsorát,
morcos arcán a félszet.
Vannak reggelek –
amikor csapot zárni elfelejt,
és majd’ felgyújtja a lakást,
mert csikket, gyufát, cigit elejt,
s a hamut földre szórja.
Vannak reggelek –
utálom, hogy öreg lett,
hogy szorong, zár mindent,
hogy türelmetlen, engem is azzá tett;
s azt főleg, hogy nem vagyok szent,
korlátokat szab a léte.
Sokan dicsérnek nemes lelkemért –
pedig de sokszor futni kéne, menni;
pedig az áldozat nagyon nehéz;
pedig mindenkinek így kéne tenni.
Vannak napok –
velőmig érzem, mégis,
mégis rájövök:
nélküle semmi sem lesz,
nem lehet ugyanaz többé.