Félhold alatt, izzítom a vasat,
Tekintetemmel a vastag füst alatt,
Figyelem az elmúlás csekély jelét,
A tél végén a tavasz kezdetét,
Ha belobban a tűz, s olvad a fém,
Amíg csak kell én addig ütném,
Karddá kovácsolom akaratom,
S minden erőmmel beléd szúrom,
Lesújtok vele lüktető szívedre,
S ugyanott döföm majd az enyémbe,
Teszek bele kicsit a fogyó holdból,
Meg a szerteszét szórt csillagokból,
Az éji ég alatt míg ütöm a vasat,
A tél helyén őrzöm az örök nyarat,
Lelked egy részét lelkembe ötvözöm,
Szereteted lesz az éltető ösztönöm,
De többet nem adok, és nem is kérek,
Szerelemre nekem nincs szükségem,
Csak add a kezed, s a szívedbe rejtem,
A csillagok fényét a holdtalan égen.