Elba szigetén...
Lemenőben már a nap,felhők között
a hold, bujkál a sötétség mögött.
Egy ember ül a szikla ormán,nézi az
egyre halványuló, távolodó láthatárt.
A hullámok elsimultak, de az ö vére
forr a fejében,mi történt az életével.
Mi történt a hatalmas hadvezérrel,
akit felmagasztaltak a világ tetejére.
Arany,babérkoszorút tettek a fejére
ő,volt a világ legnagyobb embere.
Várták,hogy a nemzetet vigye a
soha nem látott hatalmas sikerre.
A távolból mintha hallaná a csattogó
kardokat,haldokló francia katonákat.
Kietlen orosz hómezők,hidegében
megfagyott merész gondolatokat.
Most mint száműzött vad az élete,
minden kis neszre felriad a sötétbe.
Valamikor Glóriát zengett a tömeg
azóta lassú méregre ítéltetett.
Minél nagyobb a dicsőség,annál
nagyobb az árnyék mögötte.
Mert a diadal sosem tartott örökre,
letűnt birodalmak omlanak össze