H.Gábor Erzsébet
A szív dalolni kezd
Megült a csend, a szél ma nem zenél,
henyél a fák alatt a léha - mit remél?
Talán, a szőke lányka kóchajába szárnya túrni vágy,
de lustasága visszafogja. Lágy a pázsitágy,
a fekhelyünk. A hársvirág kinyílt, az illat oly nehéz,
a szirma hull, a méze dús, a méh a jó vegyész.
Madár se jár. A Nap ragyogva körbenéz,
kacsintva ránk nevet, meleg sugára így becéz.
Karod szorít, ölel. Talán a sors akarja azt,
egyek legyünk. Pecsét a csók, a szó a szép malaszt.
A szív dalolni kezd - az élet oly csodás! Az ég azúr,
s a kósza fellegek felett, vigyáz reánk az Úr.
2016.04.02.