EMILY DICKINSON: SZERELEM/LOVE XII.
Írta: Szollosi David Dátum: április 03 2016 15:00:43

---

H

Nem élhetnék veled,
Hisz az a Lét,
S a konyhában venné
A kezdetét.

---

Teljes hír

---

XII.

I CANNOT live with you,
It would be life,
And life is over there
Behind the shelf

The sexton keeps the key to,
Putting up
Our life, his porcelain,
Like a cup

Discarded of the housewife,
Quaint or broken;
A newer Sèvres pleases,
Old ones crack.

I could not die with you,
For one must wait
To shut the other’s gaze down,—
You could not.

And I, could I stand by
And see you freeze,
Without my right of frost,
Death’s privilege?

Nor could I rise with you,
Because your face
Would put out Jesus’,
That new grace

Glow plain and foreign
On my homesick eye,
Except that you, than he
Shone closer by.

They ’d judge us—how?
For you served Heaven, you know,
Or sought to;
I could not,

Because you saturated sight,
And I had no more eyes
For sordid excellence
As Paradise.

And were you lost, I would be,
Though my name
Rang loudest
On the heavenly fame.

And were you saved,
And I condemned to be
Where you were not,
That self were hell to me.

So we must keep apart,
You there, I here,
With just the door ajar
That oceans are,
And prayer,
And that pale sustenance,
Despair!
_____________________________


XII.

Nem élhetnék veled,
Hisz az a Lét,
S a konyhában venné
A kezdetét.

Kulcsa a sekrestyésnél,
Ki nékünk,
Mint drága csészét, őrzi
A létünk,

Mit háziasszony eldob,
Törött hiszen,
S az új Sèvres kedves néki,
A régi – nem.

Nem halhatnék veled,
Kell, hogy legyen,
Ki társ szemét lefogja,
És ezt te nem…

És nézhetném-e majd
Hűlt korpuszod,
Ha fagyhalál-jogot
Nem bírhatok?

Feltámadásunk sem
Lehet veled,
Jézusnak arcát
Ha mímeled;

Vágyó szemeimre
Sütne kegye,
Ámde közelebbről
Ragyogsz te le.

Ítéltetnénk – hogyan?
Szolgáltál Mennynek hajdan,
Mit én magam
Tagadtam,

És látásoddal telve el
Nem volt reá szemem,
Hogy kétes Éden is
Tessék nekem.

A kárhozatban együtt
Lennék veled,
Nem zúgná bár
Az Ég a nevemet.

Ha üdvöt nyersz,
Mert én azt nem kapok,
Hol nem leszel, lennék
Pokol magamnak ott.

Ezért muszáj nekünk
Külön-külön,
Az óceán ajtónk
Közé bejön,
S ima marad
Napi kenyér még,
No, meg a kétség!

* * * * *