Roskad a kerti fa zsenge virágtól,
néha a szél a szirommal is táncol.
Állok alatta és ritka hajamra
hull a színes selyem apraja-nagyja.
Nem vagyok nő, aki rajta is hagyja,
álmodok nyárra sok meggyet az ágra.
Szinte megalkuszom fám hozamáról,
vesszeje arcomat éri, majd rám szól:
Tedd velem azt, amit mindig is szoktál,
gömbölyű ízeket tárol a nagy tál.
Megfogadom e szerény, kicsi kérést,
szívemen alkonyi béke terül szét.