Fáraszt a világ zaja,
türelmed is fogytán?
Némaságba zárkózol,
s még zakatol tompán,
elsorvadni készül vágyad.
Elég már a zűrzavarból.
Megkeseredsz lassan
a kétszínű szavaktól.
Nehéz önmagad lenni
az életed színpadán,
szemedben fázósan
didereg a magány.
Válaszolatlan kérdések,
belül marnak, tépnek.
Ne tedd!Ne emészd magad!
Abból csak vereség lesz.
Nincsenek csak, igaz barátok,
a szerelem sem mindig örök,
s ahogy az ember sem hibátlan
minden úton vannak rögök.
A jellem nem mindig erős,
nem minden tettük eszményi,
de el kell elfogadnunk egymást,
jobb, mint magányban élni...
Mindig miértet kutatni,
vágyni a tökéletességet.
Míg a makulátlant keresed,
elrohan melletted az élet.
Sosem késő megragadni,
ha meg is pihentél kicsit,
bár a pillanat volt-nincs,
nyakon csípheted kincseit.
Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /