Kettőnk közé mély árkokat ások,
Hogy ott nőjjenek a sérelemvirágok,
Bántasz engem s én megvetlek téged,
Kellesz nekem kedves ellenségem,
Néha a virágok közé vetnélek,
Máskor magam is arra eszmélek,
Az alagút végén csak fény van kevés,
Nem számít milyen messzire mész,
De ezúttal hozzád őszintén szólok,
Fogadd el végre igazat mondok,
Szentül esküszöm nem verlek át,
Szívjunk most 5 percig békepipát,
Hidd el ha mondom, mért hazudnék,
Szemét vagy, én is, de most nem azért,
Kezemben nincs kés és előtted állok,
Nem csak a csupasz hátadra várok,
Csak 5 perc nyugalom, ez kell nekem,
Hogy te vagy a fájdalom elfeledem,
Csak hozzál magaddal egy kis piát,
Akad itt nálam egy-két üres pohár,
Nyelünk és szívunk aztán támadjunk,
Pont mint korábban úgy háborúzzunk,
De volt már közte pár szép pillantunk,
Mi öt perces igaz barátok vagyunk.