Hajnalon vállamra madár szállt,
Megpihent csendesen mellettem,
S mielőtt végleg tovább állt,
Egy szép dalt dúdolt nekem,
Látta hogy szomorú vagyok,
Neki sikerült megérteni,
Tudta hogy egyedül vagyok,
S nem tudott szótlanul elmenni,
Megpróbált mindent megadni,
Amit egy kismadár csak tudott,
Soha nem fogom elfelejteni,
Amit oly kedvesen dalolt,
Ne sírj hát kár a könnyért,
Nézd az ég milyen szép,
Alatta minden perc ajándék,
Túlontúl korai eldobni még,
Bárhogy is fáj néha a szíved,
Hidd el az sosem kár,
Ezzel is együtt kell élned,
Az élet csak ilyen már,
S hirtelen újra elhalgatott,
A vállamon mellém kuprodott,
Majd végtelen szárnyakat bontott,
Talán örökre elutazott,
De bármilyen messze viszi a szél,
Dala már örökké bennem él,
Minden hajnalon elkísér,
Mindig egy új reményről mesél.