(Törésvonalak)
Megöregszel te is, rád-égnek az évek.
Látszik majd bőrödön minden tavaszfonal -
nyoma lesz a télnek, nyoma a zord ősznek,
barázdál arcodon méznap-szítta vonal.
.....
Ám nem is ez számít; másfajta érettség,
amely nem külsőben, inkább belül rejlik -
s nincs miért papolni, mikor a fül süket;
a beszéd lényege szó-közben szétfeslik.
Sajnálom az érzést, ami most hiányzik
és tölteném az űrt, ami közénk került -
csupa heg a lelkünk, lekapart varakkal,
nézd... öregebb, ifjabb: kortalan sebesült.
Azt hittem ismerlek, tévedtem volna tán?
(hitre templom való, mondaná az okos) -
És most írok, igen, mert ez a kenyerem,
bár kevésbé magvas, de eszem, bizonyos.
Fáj már a távolság, fájnak a túlmesszek,
muszáj az ölelés, szeretve, őszintén -
kölcsönös bizalom, kérdezős-felelős...
egyoldalú szavunk szálljon szellő ingén.
Ne ültessünk közönyt, ne öntözzük a bút,
ha rossz kertész vagyok, kapám csűrbe vetem.
Hogy tudnék te lenni és te miképpen én?
Ápoljunk oly földet, hol megértés terem.
.....
Megöregszel te is, rád-égnek az évek.
Látszik majd bőrödön minden tavaszfonal -
nyoma lesz a télnek, nyoma a zord ősznek,
barázdál arcodon méznap-szítta vonal.
(Sztancsik Éva Lambrozett - 2016. március)