A szomorúság méltósága
nem tart igényt szánalmára
képmutató barátoknak,
vigasztaló szép szavaknak.
Szeme semmibe néz, nem lát,
elveszíti ragyogását.
Gyászfátyol borul a tájra,
szívbe markol fájdalmára,
fű, fa, virág, tavak, utak,
könnyei befelé folynak.
Mérhetetlen vesztesége
fájdalomkést márt szívébe.
Szomorúság méltósága
elkíséri a halálba.