Vad iramot hajt áprilisunk vége,
a pír kiül az égalj peremére,
az ismeretlen erő bőgve tombol,
fény cikkan föl a fénylő ostorokból,
s nagy hangdarabként reáesik a szélre,
a hajlott ágak érdes reccsenése,
s míg gáncsot vet a bóklászó örömnek,
a zaj süvítve elűzi a csöndet,
e csatamezőn nincs posztom sehol sem,
itt akkora sem vagyok, mint egy porszem.