Nem enged el, szorít a megszokás keze,
ismerős minden dal, ugyanaz a zene.
Te meg én unalomig ismétled magad,
nekünk nincs semmi új az öreg Nap alatt.
Udvarias szavad, bókokkal cifrázod,
de elkoptak a szerelmes vallomások.
A gondolat ismerős, mi bennünk fakad,
régen ragaszkodik hozzánk e kapcsolat.
Ajkamat már nem, csak arcomat csókolod,
unalomba fúlnak éjszakák nappalok.
Elfogynak lassan a szép beszédes szavak,
a fülünk már alig hall, szájunk hallgatag.