H.Gábor Erzsébet
Anyám kenyere
Ébred a hajnal, lángol a Nap,
tűzszeme éget, lobban a nyár,
vérparazsában, izzik a táj,
hallgat a szél a lombok alatt.
Száraz a rét, s a búzamező,
kókad a termés - lesz-e kenyér,
markol-e szárat majd a tenyér?
Árad a bánat, bús temető.
Retteg a gazda, vár a malom -
őrli-e majd a dús magokat,
ont-e a zsákba lisztaranyat,
s enni a télen, lesz-e vajon?
Nagy zivatarra vágyik a föld,
innia kéne, szomja halál,
nincs kegyelem, ha kése kaszál -
sápad a barna, sárgul a zöld.
Jöjj mielőbb te drága eső,
oldd fel az átkot hullva reánk -
hála imákat súgna a szánk,
kellene nedved, magra verő.
Boldog a lét, hol búza terem!
Sütne anyám egy nagy kenyeret,
s mind, aki éhes, egy szeletet
kapna kezéből...Áldva legyen!
2016.05.26.