Wilhelm Müller:
(1794-1827)
Der Lindenbaum
Am Brunnen vor dem Tore
Da steht ein Lindenbaum:
Ich träumt in seinem Schatten
So manchen süßen Traum.
Ich schnitt in seine Rinde
So manches liebe Wort;
Es zog in Freud und Leide
Zu ihm mich immerfort.
Ich mußt auch heute wandern
Vorbei in tiefer Nacht,
Da hab ich noch im Dunkel
Die Augen zugemacht.
Und seine Zweige rauschten,
Als riefen sie mir zu:
»Komm her zu mir, Geselle,
Hier findst du deine Ruh!«
Die kalten Winde bliesen
Mir grad ins Angesicht,
Der Hut flog mir vom Kopfe,
Ich wendete mich nicht.
Nun bin ich manche Stunde
Entfernt von jenem Ort,
Und immer hör ich's rauschen:
Du fändest Ruhe dort!
__________________________
A hársfa
Kapunk előtt a kútnál
Egy hársfa, zöld remény,
Árnyában édes álmot
Oly sokszor láttam én.
Kérgébe véstem szívet
És vallomásokat;
Magához vonzott mindég,
Derűm vagy búm akadt.
Ma ismét vándorút várt,
Az éj és hű botom,
Szemem lehunyni, hittem,
Már árnyában fogom.
Susogtak hársfa-ágak,
Értsd, nékem ő üzen:
„Legény, jöjj vissza hozzám,
Nyugalmad itt leszen!”
Arcomba hűvös szél fújt,
Közelgő fagy szele,
Repült fejemről sapkám,
Nem néztem hátra se.
A hárs mögöttem távol
Már sokórányira,
De lombját hallom zúgni:
„Pihenni – jöjj haza!”
* * * * *