Kék ölel feketébe,
és fekete a kékbe,
alkony mártózik meg
a Tisza vizébe,
bíborfény ruháját
egy fa ágára hajtja,
meghajló sás alatt
tűnik el alakja.
Csillagfény üti át
fenn az égnek vásznát,
hunyorgó fényekkel
száműzi a gyászát,
fakuló fellegből
előlép az este,
a fürdőző alkonyt
karja átölelte.