Pillekönnyű bolyha ráhasal a szélre,
azon úszik messzi fehér lélegzése,
fújom, hessegetem – pördül, visszatáncol,
nem űzi ki senki ebből a világból,
lefordíthatatlan parancsszóra nyílt ki,
és az ősi ösztön magvait röpíti,
prüszköl, haragvódik, mégse bír az ember,
ilyen óriási nyárfa-szerelemmel.