H.Gábor Erzsébet
Mesél a táj
Mesél a táj! A hegytetőn a sziklaszirt
magasba nyúlik, égig ér! A városunk
a völgybe bújt. A hangafűre zöld zafírt
lehelt a nyár. Igaz világot álmodunk.
A csúcson áll a nagy madár, a szép regénk,
a múlt. A szárnya oltalom, vigyáz reánk.
Remek helyet talált az ősi nép, s belénk
kódolva tűz-hevét, ma már miénk e láng.
A múlt a mával egybeforrt - nemes dolog.
Jövő csak úgy terem, ha bízva hisszük azt;
helyén az ész, a tett, ha jégverés kopog.
Az Úr vigyáz, szeret, bajunkra küld vigaszt.
Danáz a szél. Betölti dús gyerekkacaj
az utca néma zegzugát. Az otthonunk...
Öröm tarol, reményt fakaszt e víg zsivaj;
szelíd a nyáj, a szív a földi pásztorunk.