Az én unokám
Szép baba volt Nikoletta, a gyermekem,
Akit az élet ajándékként adott nekem.
Emlékszem, e pillanattól csak érte éltem,
Hálából egy kislány unokát adott nékem.
Karomra fektettem, úgy aludt édesen,
Bilire szoktattam, közben dúdolgattam,
Cumiját elloptam, mesével nyugtattam,
Majd, szóról-szóra, beszédre oktattam.
Saját gyermeket szülőként kell szeretni,
Unokát egészen másként lehet kedvelni.
Azon töprengtem, vajon mi lehet a titka?
Választ erre, unokám ragaszkodása adja.
Mielőtt Ő megszületett édesapa voltam,
Megjött, és papára változott át nyomban.
Unokámat, félve járni tanítottam, elindult,
Kacagva és ingadozva borult a karomba.
Később mikor fáradtan este hazaértem,
Jött papa! Kiáltott és a nyakamba ugrott,
Szeretve átölelt és lógott csimpaszkodva,
Boldog az a nagyapa, aki ezt elmondja.
Felnőtt az unoka és mentünk az oviba,
Sok verset és éneket tanultuk naponta.
Papa mondjál verset, vagy olvassunk,
Mondta, mindennap nekem Vanessza.
A „Nemzeti Dalt” már óvodás korában,
Egy rendezvényen, hibátlanul elszavalta.
Unokám vers szeretete ösztönzött engem,
Ezért én a versírásba újra belekezdtem,
Április volt éppen, és a Mátrát kedvelem,
„Áprilisi Mátra” címmel papírra vetettem.
Unokámnak tetszett, megtanulta menten,
E versel nyitotta meg a szavaló versenyt.
Egy pici gyermektől ennyi élményt kapni,
Ezért ilyen csodás érzés nagyapának lenni.
Irta: Kisszőllősi Szánthó Dénes / 2016. május