FOHÁSZ
Háborúban élek én Uram,
idestova jó tizenöt éve.
Nekem azóta biztos az utam,
s a célszalagra írva: BÉKE!
Háborúban élek én Uram,
szinte senki nem vette még észre,
polgárháborúban, (h)idegháborúban,
s nagyon gyakran felnézek az égre!
Onnan várok valamit,
tán, hogy vegyél észre
legalább engem,
aki igaz katonád lenne
ebben a züllött seregben!
Meghalt már hat honfitársunk,
nem is vették észre,
mindig a másikra várunk,
sose lesz így vége!
Mindig csak egymásra várunk,
én meg Rád, hogy szólalj,
átkozódj, hogy ne bokázzunk,
s hogy kevés már a sóhaj!
Nevedet pajzsként használják,
én Vezéremmé teszlek,
igaz Fiad jár előttem,
s az Igazak szeretnek,
tizenketten vannak-mondják-
az egész világon,
milliószor többet gyűjtök,
bízz bennem Királyom!
Ha nem bízol, sorsom az lesz,
mint vértanú szentnek:
kiátkoznak mindenhonnan
s leszek majd eretnek!