Színe sincsen, íze sincsen,
láthatatlan száziziglen,
olyan, mint egy izzó verbum,
mintha ősi tűzzel égne,
s egyetlen lélegzetére
megtelik az univerzum.
Galaktikák fejedelme,
számsok csillag a szerelme,
egyetlen szív, tenger elme,
s mint egy csöpp az óceánban,
mint az illat a virágban,
elmerül az ember benne.
Úgy hullámzik föl-le mintha
őrületes táncba hívna,
úgy van szerteszét, hogy egyben,
pirinyó és óriási,
jelen van, de mégse látni
hol időz a végtelenben.