Vadul fújja nótáját a nyáriszél,
falevelek koncertje zúg éjjel -
e pillanat áldottabb lett bárminél,
vethet borút vihar, bút nem érlel.
Átbuggyannak álmaim az éj-rostán,
ott szalad már velük is egy szellő -
fakó múltam tónustalan képfoszlány,
míg jelenem dús színnel hempergő.
Szempillámon üldögél a nyugalom,
nem bánja, ha ébren marad mára -
örömszirom ábrándjaim hullatom
a láng-skarlát pitymallat-oltárra.
Induljunk el új napunkkal, édesem,
táncoljuk a kettőnk vad tangóját -
ne félj, míg a csókjaidra éhezem...
szenvedélyem ápolja sajgó szád.
(Sztancsik Éva L. - 2016. május, átdolgozás)