Vihar az erdőben
Látni még nem láttam,
de hallottam a hangot,
zúgva közelített;
egyre hangosabban morajlott,
inamba szállt a bátorság.
Amint hajlongtak
az élelmedett fák,
recsegve, ropogva tört,
hasadt a tisztes derék,
és szél tépte ágastól levelét.
Villám szabdalt felhőt
és sötét éj zúdult
a nyögdécselő tájra;
az embernek remegett a lába,
s a holnap kétségessé vált.
Vajon túlélem?
Vagy végzem, mint a fák,
melyeket szél döntött ki;
miként befedé őket az avar,
a levél majd engem is betakar?
Elült végül a szél,
s ömlött az égi víz,
akár a Niagara;
végül, ahogyan jött a vihar,
oly gyorsan távozott.
Magával sodort
avart, márgás iszapot,
számtalan horhost mosva,
ám maga mögött hagyta
a letarolt, megtépázott erdőt.