Tonnák alatt, őrlődött a szívem,
Volt sok barátom, és sok ellenségem,
Mindig szerettek, kik nem vetettek meg,
Mások meg se ismertek, s már elfeledtek,
Nem voltam a nagyközönség kedvence,
Nem voltam, soha népszerű gyerek,
De mindig rám talált, ki bennem többet lát,
Mint az utcasarkok árva kisfiát,
Ilyen ez az élet, ha nem féled csak éled,
Ha nem adod fel, s tovább hajt a véred,
Többet szánt neked a csillagos ég,
Ha elhiszed hogy elérheted még,
Sosem bántam, ha bármit megbántam,
Akárhogy is volt, valahogy csak csináltam,
És még itt vagyok, hogy magamban higgyek,
Hát jól sikerült tudom, ha még ma is élek,
Tonnák alatt, szívem dalra fakadt,
Azt dúdolta, volt sok jó és rossz nap,
Levetné e terhet, de emberré az tett,
Hát cipeli tovább, már úgysem lesz könnyebb,
Elhittem mindig, hogy végtelen az éj,
De tudom nincs is szebb a napkelténél,
Hát várom hogy elvakítson a keleti fény,
Úgyis minden nap a sötétbe visszaér,
Ilyen ez az élet, ha megérted már érzed,
A napok múlnak, de veled nem ellened,
Ha bölcsebb leszel majd és öregebb,
Ne sajnáld ha fájna őszülő fejed,
Járj csak hosszú bottal mások előtt,
Meséld el nekik, hogy mi volt azelőtt,
Tonnák súlyából egy kicsit adj át,
Az ifjak szíveikkel már jobban bírják,
Én is így teszek, csak öregesen,
Mert az idő lassan eljár felettem,
Harminckét fogam már nincsen kettő,
De mosolyom még ma is felemelő,
Csontjaim ritkák, törnek mint a porcelán,
Ó gyertek angyalok, vigyázzatok rám,
Egy egész élet meséjét őrzöm idebent,
Öreg vagyok már én is, mint ez a történet.