Gabriella és Sándor
Írta: gubacsi Dátum: Március 12 2008 04:32:42
T
Él egy pár, ki nagyon szerelmes,
érzelmük hû, tiszta és türelmes.
Teljes hír
Gabriella és Sándor
Él egy pár, ki nagyon szerelmes,
érzelmük hû, tiszta és türelmes.
Elsõ látásra egymásba szerettek,
s csak nevettek, nevettek, nevettek.
Élvezték az életet, nem féltek másoktól,
sem a bánattól, sem a csalódástól.
A lánynak Gabriella volt a neve,
s gyönyörûen csillogott szép szeme.
A fiút pedig, úgy hívták Sándor,
õ egy álmodozó, egy örök vándor.
De mióta a lányra rátalált,
a vándorlással örökre leállt.
Vele szeretné leélni az életét,
s örökre megfogni két kezét.
Elnevezett róla, egy gyönyörû csillagot,
mely vakítóan s csak is nekik ragyogott.
Lefeküdtek az ágyba s elaludtak,
összebújva mély álomba zuhantak.
Sûrû könnyek áztatták a fiú szemét,
s összekuszálták szomorú lelkét.
Mire felébredt a fiú, meghalt a lány,
gyönyörû kedvese, szép csalogány.
Úgy gondolta, az élet mindent megöl,
mi néki kedves, csak kínoz és gyötör.
Szeme könnyezett s akart még élni,
de szíve bátor, és nem szokott félni.
Bátor volt ahhoz, hogy bevegye a mérget,
mindez az miatt a fránya szerelem végett.
Megégette szívét az a rút szerelem,
azt mondta néki, nincs kegyelem.
Bár az életet nagyon szerette,
a kedvesét a sírba mégis követte.
Mikor a szülõk reggel bementek,
az ágyban már csak a holtestek hevertek.
Úgy haltak meg, hogy fogták egymás kezét,
s szomorúan nézték egymás szemét.
Sírtak a szülõk, de nincs mit tenni,
a szerelme zálogául, meg kellett tenni.
Csak egy levél maradt utánuk már,
egy pár kérés, mi a szülõkre vár.
Az legyen írva az én fejfámra;
A mi szerelmünknek, ez volt az ára,
a szerelmünkért az életem adtam,
s cserébe, örök életet kaptam.
Sírtak a szülõk, mikor elolvasták,
szemeiket sûrû könnyek mosták.
Nem akarta senki, hogy így legyen végük,
bocsásd meg istenem, ezt a szörnyû vétkük!
Délután volt, borús délután,
esõfelhõk gyûltek az ég alján.
Szörnyû vihar volt készülõbe,
sötét felhõk jöttek mérgelõdve.
Nagyokat villámlott s dörgött az ég,
nem volt már ilyen vihar rég.
A temetés csak délután kezdõdik,
mégis több száz ember a sír felé igyekszik.
Fekete ruhában több száz ember,
Köztük sok, még csak sírni sem mer.
Látni szeretnék, mikor útjuk végéhez érnek,
mikor a föld alatt, nyugovóra térnek.
De az ég alján történt valami,
mint, ha leszállt volna az égbõl valaki.
Igen leszállt, két angyal volt,
s a sír felé búsan gyalogolt.
Felszálltak a földrõl s a sír felett voltak,
s a koporsók tetejére, csillagport szórtak.
Ezek után a kezeiket szépen összerakták,
s a gyásznépet buzgó imára szólították.
Szomorú volt, szomorú az este,
de megrándult a fiúnak a teste.
A fiú hasára a lány csókot adott,
s a fiúra nézve rámosolygott.
Mi történt kedvesem, rosszat álmodtál?
a fiú elérzékenyült s elsírta magát.
Soha nem akartam, hogy ez legyen velük,
hogy véget érjen egyszer az életünk.
Megkérte az életet, hogy hagyja õket élni,
hogy ne kelljen nekik semmi rossztól félni.
Még jobban egymásra talált a szerelmes pár,
azóta már elmúlt nagyon sok szép nyár.
Gubacsi Sándor