Volt nékünk egy szolgálónk, egy édes szolgálónk...
gyermekkorom angyala,
falánkan szippantottam szoknyája illatát,
amikor épp a konyhában volt dolga.
Szalmazsákja alatt mindig kerestem
lehúzott bugyiját, hogy érezhessem annak is az illatát.
Orrlyukaim kitágulva, szemeim vizesek,
s a szívem erősen vert, erősen vert.
Melltartója gyűrött és savanyú volt
mellei nagyok voltak,
melltartóját csókoltam és rongyokkal kitömtem.
Ilyet csinálni a serdülő szokott a fáskamrában amikor elér egy bizonyos kort.
Egy szolgáló, egy édes szolgáló,
mellei csüngtek, de a mellei hegyesek voltak.
Az ablakának üvegén keresztül figyeltem...
amikor mosakodott csendesen,Istenem,be huzatos is voltam.
Ó, és a haja, sokszor zsíros volt, de gyökerei erősek,
lefekvés előtt petróleummal kenegette,
a hajcsatjai is attól lettek szépek,
és a feneke...ó, egy óriási, reszkető kocsonyához hasonlított.
Feneke puha volt, mint a párna, és vörös,
s amiben járt, ugyanabban a szoknyában hordta moslékot,
mindene kilátszott amikor lehajolt,
ugyanúgy, mint amikor te elraktad a savanyúságot.