Sosem találtam meg az otthonom,
A helyet ahol mindenki testvér,
Nem volt sehol egy igaz barátom,
S egy puha ágy amin megpihenhetnék,
Sorsomat nem szánta szerető szív,
Nem akadt számomra e világon társ,
S senki sincs sehol ki övének hív,
Senki a földtekén haza nem vár,
A hold az égen elfordult tőlem,
Csak fogyott és fogyott ha közeledtem,
A nappal hamar átfordul éjbe,
Leszállt inkább minthogy süssön engem,
Már csak a csillagok és a felhők,
Maradtak még odafent felettem,
Nincsenek barátok és szeretők,
Nincsenek társak mellettem,
Csak a felhők és a csillagok,
Kísérnek el amerre járok,
De egyik fényénél megfagyok,
A másik alatt bőrig ázok,
Sosem találtam meg önmagamban,
Amiért mások után hajszol a vágy,
S nem leltem meg másban azt az álmot,
Amit néha valaki még belém lát,
Voltak helyek hol időztem néha,
Akadt mindig ki mosolygott rám,
De a sorsom még ma is túl mostoha,
Nem jár nekem otthon testvér vagy barát,
S nincs itt sehol egy pihe-puha ágy,
Csak fájó átkait szórja rám az ég,
Már a csillagok sem néznek le rám,
S a fellegek is messzire szálltak rég.