Egy rendhagyó vers halottak napjára
Halottak napján hívő emberekkel
virágcsokorral kezükben, telve temető,
nem mindegyiknél ugyanaz az oka,
hogy a mai nap, a temetőbe kimegy ő.
Legtöbbet az emlék és a fájdalom
az ami útjukat a sírokhoz vezeti,
van sok kit a lelkiismeret kínoz
és a rég elkövetett bűnt, most itt vezekli.
Míg élt mellette, semmibe sem vette
az emberi mivoltját sem adta meg neki,
mióta anyja itt a sírban fekszik
mindennap a sírját ő virággal díszíti.
Ez itt a sírnál, csak egy önámítás
ott fenn az anyja, már rég megbocsájtott neki,
amit most itt tesz, csak szomszédok látják
és szó nélkül hagyják a sírnál őt szenvedni.
Addig szeressük, míg itt mellettünk él
őt simogassuk, ne azt a hideg keresztet,
a fejünkre tenné reszkető kezét
amikor a szemei már reményt veszettek.
Többet ért volna, mint ma egy koszorú
soha sem kért ő többet, csak egy kis megértést,
életét mindig feláldozta értünk
de mást nem kapott, csak a mindennapi sértést.
Soha lelkiismeret legyen neked
ami téged ma, ki a temetőbe vezet,
hanem egy szeretett ember emléke
ki ha elestél, akkor megfogta a kezed.
Gondolj rá, ha e sorokat olvasod
az élőket szeresd most, ne a halottakat,
nehogy ez legyen neked is a sorsod,
az örök tisztelet, az elég egy halottnak.
Tóni 2011 November 1