Nem érdekel, hogy egyszer meghalok,
Nem érdekel, míg önmagam vagyok,
Nem próbálnám menteni magam,
Továbbmegyek, ha a vég is az utam,
Van egy részem, mely erősebb mindennél,
Egy részem, mely nagyobb a szívemnél,
S emiatt, mikor kell, folyton kitartok,
Még ha ezer seb taszít is át az eleven poklon,
Csak megyek tovább, s újra harcba szállok,
Ameddig élek, meg soha nem hátrálok,
Érzem, ha a félelemnek egyszer is engednék,
Mélyen legbelül örökre elvesznék,
Elpusztulna mindenem, miben hittem,
Tudom, vele ketté szakadna a lelkem,
De inkább álljon meg a szívem,
Semmint ami fontos, így elveszítsem,
Hisz a halál csupán az utolsó felvonás,
A színdarab végén, hol már nincsen kiszállás,
S amikor a függöny előttem is végleg legördül,
Büszke szívem hagyom rátok örökségül,
Mert van, amin nem fog az őrlő idő,
S, amit nem zúzhat szét semmilyen ököl,
Van amit nem vághat át a kard,
A férfi lelke az, amit becsülete hajt.