A férfi élete sokszor olyan,
Akár egy végtelen hosszú folyam,
Melyben ha árral szemben úszik is,
Nehéz súlyokat hordoz vállain,
Mindkét keze telis-tele van,
A számára fontos dolgaival,
S észre sem veszi, csak cipeli,
Amíg egyszer el nem veszíti,
Nem is érzi a dolgok súlyát,
Míg karjai erősen tartják,
De amint kicsúszott azok közül,
Szívére menthetetlen üresség ül,
S csak sodorja, a korábban gyenge ár,
Mintha így már nem is lenne tovább,
De mielőtt önmaga észre venné,
Újabb terheket halmoz maga köré,
Esztelen és furcsa e körforgás,
De az ő élete állandó kitartás,
Hogy megvédje mindig mit szeret,
Megtesz érte amit csak tehet,
S néha egyszerűbb lenne talán,
Ha mindenét önmaga eldobná,
De ezt soha nem tudná megtenni,
Mert ki más, ha már ő sem cipeli?
Így újra megragad, mindent ami fontos,
Nem számít neki, akármilyen súlyos,
Mert ez a szívébe kódolt ősi törvény,
S a férfi az férfi, amíg csak él.