Fekete ruhát öltött szívemet koporsóba tettem,
És menedéket itt nem talált lelkem mellé temettem,
Hiába szó hiába észérv meg se hallom már,
Csak a sárga föld és néhány kavics temet maga alá,
Jelöletlen sírhalom rejti minden vágyam s álmom,
S úgysem hallja senki onnan, hiába kiáltom,
Földdel teli számmal, de teli torokból mégis,
Hogy a világot még vágyom, úgy szeretnék még élni,
De ez a világ gyűlöl engem, s én kicsit sem szeretem,
Hisz mikor téged elragadott, végleg tönkre mentem,
Pillantásod messze űzött tőlem minden bánatot,
De most hogy nem tekintesz már rám, az élet elhagyott,
Kiálts újra értem, hogy a mélyben is megértsem,
Légy újra minden álmom és minden reményem,
Ragadd meg a lelkem és ragadd meg a szívem,
S életszìnű fehér ruhámat újra felöltöm érted.