Szegény madárka fél lábon ácsorog,
szárnyszegett a perc is, nemcsak a madár,
ugrálna boldogan, ám törött a lába,
béklyózza sebe és nagyon éhes is már...
Nem érti, mi is történhetett vele,
az éhség is nagy úr, biztonsága semmi.
Egy sánta szegény, ám jó ember jár arra,
a madárkát féltőn kebeléhez rejti.
Szíve szaporán ver, sokára nyugszik meg,
amit bizton érez, meleg, kérges markot...
Az ember hazaviszi kunyhója sarkába,
kibélel neki egy kicsinyke dobozt.
Apró gallyacskához kötözi kis lábát,
vizet ad elé, s a kamrából kis búzát.
Télire szokott gyűjtögetni magot,
árpát, kölest, búzát, darált kukoricát.
Madárkák serege jár hozzá szemelni,
Madaras vén Janó - így nevezik sokan.
Ahogy a hideg jön, gondoskodik róluk.
Szegény; de egy biztos: szíve aranyból van.