Szomorú versemnek mi adhat értelmet?
Bánatos időkben rossz dolgok ihletnek,
Költőnek nem való emésztő gondolat,
Facsar ki tollamból fájdalmas gondokat,
A szívem ha meghasad, éltem ha megszakad,
Kiírok magamból elvetélt dolgokat,
De mi végre keserítem a papírost pennámmal,
Ha már nem bírok a belém szorult bánattal,
Világmegváltó vagy próféta nem vagyok,
Ha fáj az élet nagyon még én is sírhatok,
De ha sorokba szedem, s rimekben taglalom,
Nem múlik fájdalom, csak másoknak is átadom,
S ha még az írás öröme keservem ketté is szelné,
Örök időkre semmissé azt, akkor sem tehetné,
Mindig visszatérne hozzám, mint gyertyához a láng,
Amint a sötétség bennem újra otthont talál,
De a szomorú verseknek is megvan az értelme,
Talán egy régi emlékkép elfojtott érzelme,
Vagy csupán a jelenem hanyatló sorsának sérelme,
Sok sok felgyülemlett, letargikus érzés bús elegye.