A törekvő ember balladája
Írta: Tiberius Dátum: November 07 2016 19:19:55
H
Több mint száz éves fábol faragott
Dante szobra állt az íróasztalán,
ahol gondolatai kószálltak egymásután.
Teljes hír
A törekvő ember balladája....
Több mint száz éves fábol faragott
Dante szobra állt az íróasztalán,
ahol gondolatai kószálltak egymásután.
Próbálta megérteni az életet ami
sok szenvedést hoz mindenkinek.
Megért háborút,forradalmat,hol a
gyenge meghajolt a hatalmasoknak.
Vértócsában térdelve kereste az Istent,
ki félrenézett mikor a sok hős elvérzett.
Száműzve lett,de nem tört meg,a
remény tartotta benne az életet,hogy
a haza egyszer majd szabad lesz !
Az új világban tátott szájjal állt a sok
csodában,valami rémlett gondolatában,
ahol minden szabad,ha megvan az akarat.
Nem kímélve magát dolgozozz szakadatlanul.
Hat nap másoknak dolgozott,a hetedik
nap mint magánválalkozó ablakokat mosott.
Gyűltek a dollárok,nem gondolt másra,
csak a sok munka végső diadalára.Egyszer
csak egy hang megszólalt magában :
Ember ! hová törekszel,hová ez a nagy
hajsza,magadon kívül nincs senki
ebben a nagy világban ?
Teltek az évek,az ember nagy lett,nagyon
nagy,sok ember volt a szolgálatában.
Kacsalábon forgó kastély a hegytetőn,
ahonnan a kilátás lenyűgözte a szemlélőt.
Autógyárak legszebb modeljei gurúltak
egyik évröl a másikra az ő kivánságára.
Megunta az egyedüllétet megtalálta élete
párjának a legszebbet ,akit csak lehetett.
Kivel beutazták a világot,még ott is amit
eddig senki nem látott,csak álmodott.
Családja nem lett,gondolta ha már így
alakult,idős korára csak kettőjüknek élnek.
Neki megvolt mindene amit csak kivánni
lehetett,és kezte unni az életet,kezdte unni
mert nem kivánt egyebet.Egyszerű dolgok
érdekelték,több szépet,örömet látott a szürke
életben mint a hatalmas pazar fényben.
Az idő eljárt felette csak a csend és a
hű szerelme boldogította mindennapi életét.
Nézegette a Dante szobrot,kinek az élete
egészen más irányba fonódott,aki nem
az anyagiaknak élt,szellemi tudása,vágya
vitte felejthetetlenné örökkévaló életét.
Töprengett magában,mit ért el az életben,
azt nézte a másiknak mi van,és hogy
neki még több legyen.Harácsolás volt az
élet amiben se szív,se lélek nincsen.
Ha az Isten addna még egy másik életet,
semmi nem változna,újbol kezdené az
egészet,mert ez az átka az emberiségnek.
Egy mosoly a másik felé többet ér minden
kincsnél.Többre értékeljük az anyagiakat,
mint embertársainkat,talán nem tudjuk,hogy
nem vihetünk magunkal semmit el,úgy
megyünk ahogy jöttünk,meztelen !